Bekölce starthely – tudnivalók

Kedves Pilóták!

A bekölcei starthelyek használatához szeretnénk néhány fontos információt megosztani, és kérni titeket ezeknek a szabályoknak a betartására.

A terület magántulajdon, de a tulajdonos hozzájárult a használatához, de ha hosszútávon szeretnénk használni (és nagyon szeretnénk!), akkor szükség van arra, hogy szívesen látott vendégek legyünk ott. Ezért a lent leírtakra mindenképp figyeljetek.

Szabályok:

  • Semmiképp se parkoljatok a tanyához bevezető útra, és ha lehet a tanyát se látogassátok meg.
  • A másik oldalt a zölddel jelzett területen nagyjából 3 autó elfér, a többi autóval ne itt, hanem máshol parkoljatok, a Kresz szabályainak megfelelően (még akkor is, ha ez nehézkes, vagy sétálni kell miatta).
  • A pirossal jelzett területre szintén ne parkoljatok.
  • Ne menjetek fel autóval a starthelyre, és a domboldalra se. Siklóernyőzni, gyakorolni lehet, de autókat és nyomokat nem szeretne látni a saját területén.
  • Azt mondta a tulajdonos, hogy a jövőben megpróbál még néhány parkolóhelyet kialakítani, akkor azt is lehet majd használni, megköszönni.
  • Mivel eddig még nem járt ide nagy tömeg, nem annyira ismerik a siklóernyősöket, kérünk mindenkit, hogy viselkedésével jó képet alakítson ki a helyiekben, kultúráltan, illedelmesen viselkedjünk a velük, és különösen a tulajdonossal, hogy szívesen látott vendégek legyünk.

Még nem voltunk lent személyesen, így csak az előzetes kéréseket tudjuk leírni, amint lesz ennél pontosabb, vagy további információ, arról tájékoztatni fogunk Titeket!
Ha ezzel vagy bármelyik starthellyel kapcsolatosan kérdéseitek vannak, nyugodtan forduljatok az SVB-hez:

Email: starthelyalap@googlegroups.com
Tel: Jenes Győző (+36309534892)

Köszönettel – SVB

bekolce

Fedémes közlemény – 2021 Nyár

Kedves Pilóták!

A Fedémesi tanulódombokra megérkezett a nyár elején az engedély, amit akkor publikáltunk, de talán sok félreértés van ezzel kapcsolatosan, így néhány dolgot szeretnénk tisztázni.

A terület látogatható, használható, lehet repülni.

Néhány háttér információ:

Tulajdonosi oldal:

  • A terület nagyobbik részének tulajdonosa Bozó Olivér ingyen a használatunkra bocsátja a területét, annyit kér, hogy az évi egyszeri kaszáltatás költségét fizessék ki a szövetségek, ami úgy gondoljuk, hogy több mint méltányos.
  • A kisebb részéért pedig fizetünk egy évi használati díjat, mindkettő időben rendezve lesz.
  • Amiket a területeken rendezni kellett, vagy el kellett távolítani, azok a Natura 2000-es terület feltételei, amikről nem tehetnek a tulajdonosok.

Azt gondoljuk, hogy aki ezek után a tulajdonosok ellen beszél, az nem segíteni, hanem ártani szeretne Fedémes ügyének, mindezektől a Szövetségek elhatárolódnak.

Természetvédelmi oldal:
Az engedély szerint a tavaszi időszakot leszámítva lehet repülni, viszont egyszerre maximum 20 siklóernyő használhatja a területet, viszont ez nem zárja ki, hogy többen fent legyenek a dombon. Így egészen biztosan tudja minden egyéni pilóta használni, akár 1-2 iskola mellett is, ha össze tudunk fogni. Aki odamegy figyeljen arra, hogy ne legyen több ernyő kiterítve mint a megadott létszám. A jelenlegi állapotot látva nem szokott ebből probléma lenni.

Ősszel lesz egy bejárás a természet őrökkel, és akkor lesz lehetőség újratárgyalni az engedély feltételeit. Abban bízunk, hogy akkor sikerült jobb feltételekben megegyezni.

Amire oda kell figyelni: 

  • Autóval senki sem mehet fel!
  • Ne tapossunk ki utakat!
  • Tartusk be a létszámkorlátozást!
  • Ne szemetelj!

Akinek segítő szándékú ötlete, tanácsa van, azt kérjük, hogy írják meg nekünk: starthelyalap@googlegroups.com címre, de kérjük, hogy ne a facebookon kezdeményezzenek kommentháborút, mert ezek sokat ártanak a területhasználati lehetőségeinken.

SVB – Közös Starthely Bizottság

LHHH – cserjeirtás 2021.03.27

Kedves Pilóták!

A mai napon SVB szervezésben 5 pilótával próba cserjeirtást végeztünk 9fa starthelyen. Mint az köztudott, közel 10 éve nem volt kitakarítva a tanulódomb.
Az összes engedély és hozzájárulást a mai napra sikerült megszerezni. Ezen felbuzdulva, hogy tervezni tudjunk a jövőben, ad hoc kis csapattal és egy marék kéziszerszámmal kimentünk, hogy lássuk a jövőbeli cserjeirtás logisztikáját. Ezúton is köszönjük a résztvevő pilótáknak a segítséget.
Nagyjából 9 körül, az alábbi  párbeszédekkel kezdtük a munkálatokat:
“akkor ti rutinosak vagytok, vigyétek ami kell… Aha de azért beszéljük át hogy pont ezt a típust hogy kell használni…”
” ez mi a fa**om rajta?”
” Te, ezt nem kéne valahogy bekapcsolni?”
” hátrafelé fogsz vágni?, ha nem akkor fordítsd meg a markolatot…”
” ebbe nem kéne olaj?”
Ahhoz képest hogy reggel így kezdtünk, egész jól haladtunk és jelentős területet sikerült kivágni. Sőt a láncfűrészeket és motoros kaszákat sem tettük tönkre 🙂 , valamint mindenkinek megmaradt az összes végtagja.
 Engedély szerint a levágott cserjéket le kell termelni a területről, majd le kell darálni. Az összehordás hatalmas kihívás, de még kevéske létszámmal és hősies bírkozással is sikerült a tüskés bozót nagy részét kihúzni a földút mellé. Mivel a cserjeirtást engedély szerint március 30-ig kell befejezni, így szombaton folytatnunk kell a munkálatokat. És mivel nem igazán lesz távidő, így sok-sok pilótát várunk, hogy társadalmi munka keretében a maradék cserjét levágjuk és összehordjuk. A letermelt anyag aprítását megtehetjük 30-a után, de rövid időn belül el kell végeznünk. Ám ez egy másik történet lesz nagyobb létszámmal, bográccsal …
Ezért , aki ráér 03.27. szombaton (akár 1-2 órára is ), azt sok szeretettel várjuk a helyszínen.
Amit tudni kell:
9fa környezetében be szeretnénk fejezni az irtást és az összehordást. Ehhez lesznek motoros vágószerszámok és kezelők. Akinek esetleg lenne láncfűrésze, motoros kaszája vagy fejszéje és szívesen elhozná, azt megköszönnénk. Természetesen a gépekhez az üzemanyagot adjuk (1:40)
Most szombaton vágóeszközönként kb. x3 ember lenne optimális a levágott bozót összehordásához. Ehhez korlátozott számban munkavédelmi kesztyűt tudunk biztosítani. Bozót kihúzáshoz tüskeállaó ruházat és védőszemüveg nem árt., pár védőszemüveget beszereztünk, de mivel nem ismert a létszám, nem biztos, hogy tudunk mindenkinek adni.
Ha lesz elég ember, akkor Vöröskőváron szintén végeznénk egy tisztítást, bár a jelenlegi sávot most nem szélesítjük, mert arra nincs időnk.  Kora télen viszont azt is kitakarítanánk, engedély lesz rá.
Vöröskővárhoz is inkább sok-sok ember kell a letermelt bozót kihúzásához.
Amennyiben valaki biztosan jönne, az kérem jelezze Barla Rolandnak (messengeren, vagy emailen rolandbarla@gmailpontcom. Aki meg csak véletlenül éppen arra jár, annak is nagyon fogunk örülni és fogunk tudni munkát adni 🙂
Nagyon fontos, hogy ha bárki március 30-ig, a szombati szervezésen felül ki tud menni a területre kérjük, hogy egyeztessenek valamelyik SVB taggal, hogy mit lehetséges az engedély alapján tiszítani. Szeretnénk a meglévő jó kapcsolatokat megőrizni a  Dinpivel, engedélyesekkel és a terület vagyonkezelőivel, amihez fontos, hogy csak az engedélyezett területen történjen cserjeirtás.
A levágott cserjéket ősszel, a Dinpi által engedélyezett anyaggal beinjektáljuk, hogy ne sarjadjanak ki újra. Persze addig azért fognak, de majd akkor megoldjuk ezt.
Kora télre – várhatóan nyár végén meglesz az összes engedélyünk – időben meg fogunk tudni szervezni újabb irtást.
Bárkinek kérdése lenne, keressetek minket az SVB csatornáin, a starthelyalap@googlegroupspontcom-on, a facebookon, vagy az SVB tagjait messengeren, telefonon, emailen.
Köszönettel, SVB
164213363_4174598279241012_3238182125449426990_n 164492388_4174598902574283_2714253629098695175_o

Fedémes – 2021.03.23

Kedves Siklóernyős Pilóták!

Hétfőn sikerült bejárni a terepet a helyi természet őrrel, és megegyezni a kivitelezővel együtt azokban a feladatokban, és elvégzésükben, amire még szükség van ahhoz, hogy használhassuk a területet, és ezeket a munkálatokat a terület tulajdonosa is jóváhagyta.

A héten csütörtökön elkezdődnek a munkálatok gépekkel a megbeszéltek szerint, viszont néhány feladatnál jó lenne kétkezi segítség. Ha valaki szivesen segitene, az kérjük jelentkezzen (starthelyalap(kukac)googlegroups.com), nagyjából 4-5 embernek lenne egy félnapos feladat, ásás, kapálás.

A területet használhatjuk az engedély megérkeztéig, ezt a tulajdonos és a természetőr is jóváhagyta, viszont a következő FONTOS szabályokat be kell tartani, ha hosszútávon szeretnénk használni a területet:

  • az engedély megérkeztéig az oktatók se menjenek fel autóval a terepre (remélhetőleg utána lesz néhány autóra felhajtási engedély)
  • ha valakinek muszáj felmennie valamilyen munkálat stb. miatt, akkor semmiképp se térjen le a régen használt földútról, most hétvégén is látott a tulajdonos sárba ragadt autót, nem is az úton, hanem mellette, ezek veszélyeztetik a területhasználatunkat a legnagyobb mértékben
  • a leszállóba vezető, kerülőutat se használjátok autóval, ez a tulajdonos külön kérése
  • a starthelyre való felsétálás, és a leszállóból való visszasétálás közben, ne a meglévő keréknyomokat használjuk, mert ezeket a feladatunk visszafüvesíteni, hanem lehetőleg mellette sétáljanak vissza a növendékek
  • ne maradjon szemét, cigarettacsikk a területen
  • parkolni lent a falu végén a Natura tábla előtt, sok autó esetén még a faluban, a patak mentén vannak parkolóhelyek, legyetek tisztelettel a falubeliekre
  • az őszi vadászszezonban 10-17 között lehet a starthelyen tartózkodni, egyébként napkelte és napnyugta között lehetséges
  • minden további szokásról, és fontos tudnivalóról, szabályról érdemes a helyi klubnál tájékozódni

Kérjük ezeknek a szabályoknak a betartásával őrizzük meg a békés és együttműködő viszonyt! Amint megkapjuk a természetvédelmi engedélyt, egy ennél pontosabb starthelyrendet és szabályzást szeretnénk kialakítani Laci bácsival együtt.

Az eddigi munkálatokért nagy köszönet jár Kállay Csongornak, aki segített a tárgyalásoknál, köszönet Bozó Olivérnek a terület tulajdonosának, aki ingyen rendelkezésünkre bocsájta a területet, a Bükki Nemzeti Parknak, aki segít abban, hogy a természetvédelmi szabályoknak megfelelően használhassuk a területet és mindazoknak a pilótáknak, segítőknek, akik munkájukkal rendbe tették a területet, és tettek azért, hogy továbbra is mindenki használhassa a Fedémesi Oktató Terepet!

Köszönjük!

SVB

Fedémes – helyzetjelentés

Kedves Pilóták!

Sokféle hírt és kommentet lehetett olvasni a különböző fórumokon, és ezekről mi is csak közvetve értesültünk, de talán jobb ha tudja mindenki, hogy mi a helyzet az ország egyik legfontosabb oktató helyével kapcsolatosan.

Az előző év végén Natura 2000 besorolása lett a területnek, ami néhány következménnyel jár együtt, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne lehetne használnunk a területet siklóernyőzésre.

Azért, hogy továbbra is legálisan lehessen használnunk  a területet, két fronton indultak tárgyalások, a Szövetségek a Bükki Nemzeti Park vezetőjével, míg Laci bácsiék a helyi természet őrrel és a tulajdonossal kezdték meg a beszélgetéseket. Ez a két szál most tavasszal találkozott. Laci bácsiék megegyeztek a helyiekkel, és ezt a megállapodást követve kértünk engedélyeket, egy kivétellel, a létszám korláttal. A másik probléma, hogy a Fedémesi klub – rajtuk kívül álló okok miatt – de nem tudott beadni engedélykérelmet, így ezt mindenképp a Szövetségeknek kellett intézni, ezért folytattuk mi a megkezdett munkát.

Az előzetesen megbeszélt 20-30 fős létszám korlátot nem láttuk kivitelezhetőnek és működőképesnek, állandó konfliktusokat szült volna, hogy ki regisztrált, ki nem, nyilván problémát jelentett volna, ha a helyiek nem tudnak menni, mert mások beregisztráltak előttük, valamint ilyen kevés pilótával nehezen finanszírozhatónak tartottuk a starthelyet. Így Laci bácsival és Veronikával egyeztetve újra tárgyaltunk a Nemzeti Park vezetőivel és helyi természetőrével, valamint Bozó Olivér a terület gazdája is fogadott minket egy újabb megbeszélésre. Így most sikerült szóban megállapodni a létszámkorlát nélküli területhasználatról. A múlt héten már be lett adva a kérelem, várjuk a hivatalos értesítést.

Jelenlegi feladat, hogy a domboldalban ütött sebeket (felszállító autók keréknyomai) eltüntessük, még márc. 30 előtt. A pontos feladatot egyeztettük Bozó Olivérrel és a Nemzeti Park minden munkatársával, és ehhez keresünk most valakit, aki elvállalja, mindenkit megkérdeztünk, aki tud segíteni, és ha valakinek van ötlete örömmel várjuk.

Végül elmondanám, hogy a legelső kérelmet kivéve az összes feladatnál egyeztettünk Laci bácsival és Veronikával, folyamatos a párbeszéd, konstruktív az együttműködés és úgy gondolom, hogy közös a cél, egy bárkában evezünk. Szeretnénk, hogy Fedémes megmaradjon olyannak, amilyen volt, és természetesen ezt Laci bácsival együtt értjük.

Ha valakinek kérdése van, szívesen állunk rendelkezésre, telefonon, emailben, de sajnos a Facebook összes oldalát, csoportját mi sem tudjuk követni.

SVB – Közös Siklóernyős Starthelybizottság – Jenes Győző

SVB 2020 Támogatások

A Starthely Vegyes Bizottság (SVB) 2020 évi starthely támogatási pályázatok elosztásáról szóló beszámolója

A Starthely Vegyes Bizottság (SVB) az idei évben igyekezett az első félévben meghozni a  támogatásokról szóló kardinális döntéseket. Ez nem volt egyszerű a kialakult helyzetben, mivel feltehetően a járványhelyzet miatt az éves regisztrációk elhúzódtak. Ezért nehéz döntés volt a támogatások mértékének elbírálása év közben. Az év folyamán még beérkezett további források elosztásával a táblázatban látható eredmények születtek.

A közzétett táblázatban minden beérkezett pályázat szerepel. Az egyes sorok a repülési területek szerinti bontásban tartalmazzák a pályázatban igényelt valamint a megítélt támogatás összege mellett a pályázó (szervezet) nevét és megjelöli az elnyert összeget kifizető szövetséget. A sorokat a tételre vonatkozó részletezés vagy kiegészítő tájékoztatás zárja. A megtörtént kifizetéseknél az átutalás dátuma is szerepel, amit folyamatosan frissíteni fogunk. A jobb alsó sarokban egy link található a pályázati kiírásra, továbbá egy linkláncolat mentén teljes áttekintést nyerhettek az SVB 2016-2020 közötti tevékenységéről is. A táblázatot záró összesítő sorok alatt a pályázók számára történő kifizetésekhez szükséges további információk találhatók. A támogatási összeg kifizetésével kapcsolatos további részleteket illetően kérjük, forduljatok az érintett szövetséghez.

Minden pályázat esetében igyekeztünk a tejes igényelt támogatást megadni. Ahol ez mégsem volt lehetséges, ott legtöbbször a két szövetséghez összesen befizetett éves keretösszeg (Starthelyalap) határaiba ütköztünk és/vagy az adott igényt arányítanunk kellett más hasonló adottságú és látogatottságú, évek óta támogatott starthelyek működési költségeihez. A lehetőségeken belül igyekeztünk rugalmas döntéseket hozni.

Ezen felül  nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a legtöbb starthelyet engedéllyel használhassuk. Érintett nemzeti parkokkal, hatóságokkal, kezelőkkel folynak a tárgyalások. Megkérünk minden pilótát, hogy a tárgyalások lezárásáig kerüljék el az illegális – elsősorban a pilisi starthelyek használatát, ugyanis egyenlőre azok használata tiltott.

A Starthelyalap közel 20 éves fennállása óta általános szempont – és ennek a következő években nagyobb nyomatékot kívánunk adni –, hogy a Starthelyalapból csak olyan, nem illegális repülési területek kaphatnak támogatást, amelyek minden magyar regisztrált siklórepülő számára korlátozás nélkül használhatók.

2021.01.17

Starthely Vegyes Bizottság

Táblázat